A mostani választásnak komoly tétje van, amelyet az is jelez, hogy valódi választási kampány előzi meg, plakátokkal, médiahadjárattal és személyeskedéstől sem mentes adok-kapokkal.
A teljes megújulást szorgalmazó Ügyvédi Összefogással (ÜÖ) szemben, például a biztonsági matricák bevezetése kapcsán olyan, az elnökségből kiszivárgó információk jutottak el a sajtóhoz, amelyek az ÜÖ szerint megtévesztőek, ugyanakkor alkalmas lehetnek az Ügyvédi Összefogás lejáratására. Réti László, a budapesti kamara regnáló elnöke lapunk megkeresésére cáfolta az újraválasztása szempontjából számára egyébként kedvező, baloldali sajtó által sugallt pártpolitikai térfoglalásról szóló törekvés megjelenését. Úgy fogalmazott: tartja magát ahhoz a hivatásrendi elváráshoz, hogy a Kamara politikai ügyekben ne nyilvánítson véleményt, és a politika se avatkozzon a kamara ügyeibe. Elnöksége ideje alatt szerinte ezt sikerült betartatnia.
Az őt támogató, jelen viszonyainak fenntartásában érdekeltek mindeközben a kormányzati politika megjelenéséről szóló félelmeik fülbe súgásával hevítik a kampányt. A vádak azon alapulnak, hogy több, megújulást kívánó ügyvéd is szerződéses jogviszonyban áll jelenlegi kormányzati szervekkel, ez tehát véleményük szerint kellő bizonyíték a pártosságra.
Ugyanez az aggály azonban nem merült fel az újraválasztásukért szintén gőzerővel kampányoló jelenlegi tisztségviselőkkel szemben, akiknek szintén komoly állami megrendeléseik voltak korábbi kormányzatok idejében. Voltak, akik a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumtól, a KEHI-től, a Budapest Airporttól, az Antenna Hungáriától, az MNV Zrt.-től kaptak megbízást, vagy épp szerepet például a Nemzeti Tankönyvkiadó Privatizációjában – figyelmeztet az ÜÖ honlapja. Ezen érvelés mentén a büntetőügyekben megbízást vállaló ügyvédekre is ok nélkül vetődhetne a gyanú árnyéka. A Mandinernek nyilatkozó Dessewffy Alice, az Ügyvédi Összefogás kamarai elnökjelöltje is azt hangsúlyozta, hogy azokat, akik állami szervtől vagy állami cégtől kaptak megbízást, éppen úgy kell megítélni, mint azokat a kollégák, akik szintén rendelkeznek vagy rendelkeztek ilyen megbízói körrel, de nem vesznek részt mozgalmukban.